A kiselefánt aki a mellkasomba költözött

Vasárnap volt amikor jött. Anyák napja, délután. Temetőben voltunk…sajnos ott is kellett egy édesanyát köszönteni. Aztán könnycseppek és bizonytalanság.
Most vagyok krisztusi korban, azt hittem sokat éltem, láttam már és az embernek rá kell döbbennie, hogy koránt sem.
Szerelem… azaz átkozott érzés, amibe mindenki görcsösen kapaszkodik, amit mindenki akar. Én nem akartam, mégis jött. Idősebbnek hittem mint amennyi. Az eszem kiabált, de a szívem erősebb volt. Én vagyok az idősebb, mégis hozzám jött a kiselefánt. Szerelem…az az átkozott érzés. Azt mondta Ő, hogy megérdemlek esküvőt, családot, férjet, gyereket. Mindenki mindig azt kérdezi “férjhez mentél már”? Nem. Kövezzetek meg, nem is biztos, hogy akarom én azt. Számomra egy kedves gesztus, apróságok, nevetés, egy kisvirág csak úgy, mert szeretem, többet ér egy papírnál amin össze vagyunk kötve. Amúgy is a statisztikák szerint sok a válás… No de a kiselefánt. Vasárnap. Ő fél, hogy nem tudja megadni ami nekem jár és nem tudja, Ő mikor vágyik rá…
De ne gondolkozz helyettem, tudom, érzem mi a jó nekem. Bár sokat még nem láttam, nem éltem, de azt tudom, hogy mi a jó nekem. Ő. Ahogy van. A kedves gesztusaival, figyelmességével, a fiatal testbe szorult érett lelkével. De sok jóbarát, család és a több generációval idősebb nagyszülők, mind mind ellátják az ember fiát és lányát “jótanáccsal” . Kinek mi adatott meg.
Szeret.Valahol még szeret, de nem tuja mi lenne a jó. A régi dolgokat nem feltétlen kell kidobni, meg is lehet javítani.Egyedül nem megy. Bizonytalanság, kiselefánt. Nem tudja mi lenne a jó… én, az idősebb: Tartsunk egy hét szünetet.
Ez lett. Én összepakoltam, elindultam és közben a kiselefánt beleköltözött a mellkasomba azzal a több tonnás súlyával. Elindultam, sírtam. Nem akarok sírni, de jön. Nem vagyok éhes, de muszáj enni. Csak pár falatot. Nem kell ez az egész. Őt akarom. 1 hét. 1 hét amíg a kiselefánt velem lesz. Ez a minimum. Aztán kitudja… Gyanítom a kiselefánt akkor is marad. Egy ideig biztos. Kedves, hű társam, aki megrígat, aki érezteti, hogy ő ott van.
A munkába menekülök. Csak 5 nap. Ebből kettő már eltelt. És kicsit elterelem a figyelmem, erre a kiselefánt dübörög és jelzi, hogy ő bizony nem tágít és itt van. Menj el! Egyedül is elvagyok… Nem vágyom másra, csak, hogy a kiselefánt eltűnjön a 10 tonnájával együtt. Nem akarok sírni. Még jó, hogy az ember lányának megadatott a smink. Így nem szalad el a boltos ha bemegyek. Ha bemegyek. 1 hét. Ebből eltelt 2 nap. Soha egy hét sem volt ilyen hosszú még. Nem hívom, nem keresem. Csak remélem, hogy érzi a hiányom. Hogy rájön, hogy ne döntsön helyettem.
1 hét. Visszaszámlálás. Addig telnek a mindennapok és vagyok én és a kiselefánt aki a mellkasomba költözött.